Együtt leszünk család.

13 ötlet benti időtöltéshez

Anya legyen a talpán, aki ezekben a hetekben képes non-stop szórakoztatni az otthon lévő gyerekeket, főként ha még esetleg otthonról dolgoznia is kell, vagy tanulni valamelyik gyerekkel. Tudom, hogy mennyire nehéz feladat ez, ezért összegyűjtöttem pár hasznos ötletet, amit be lehet vetni.

 

Mindenekelőtt az egyik legfontosabb egy olyan napirend kialakítása, amihez mind a szülők, mind a különböző korú gyerekek is tudnak alkalmazkodni, hiszen az elkövetkező hetekben eszerint kell majd levezényelni a napokat, hogy ne csússzanak szét. Fontos, hogy legyen idő a tanulásra (ha valakinek iskolás korú gyereke is van), a közös játékra, jusson idő mindenkinek saját időre is, főzés/takarítás/házimunka elvégzésére és a friss levegőre történő kijutásra is.

- Hirdetés -

- Hirdetés -

Nekem óvodás és kisiskolás korú gyerekeim vannak, így elsősorban az ő korosztályuknak szólnak ezek az ajánlók. De biztos vagyok benne, hogy egy kis kreativitással egy picit kisebb, valamint a nagyobb iskolás korosztály számára is szórakoztatást nyújthatnak ezek a benti elfoglaltságok.

Tavaszi, húsvéti dekorációk készítése

- Hirdetés -

Mivel itt a tavasz és közelít a húsvét is, ezért ez ideális témája lehet a kézműveskedős napoknak. A HáromPötty blogon több ötletet is bemutattam már a témában, de biztos vagyok benne, hogy idén is készíteni fogunk valamit.

- Hirdetés -

Papírrepülő – és kishajó verseny

Vajon kinek az egyedileg feldíszített repülője vagy kishajója fog a legmesszebbre jutni? Én ezekhez a papír járművekhez szeretek olyan használt papírokat felhasználni, amik már nem kellenek, mivel azokat is szuperül  ki lehet dekorálni egy kis fantáziával, és ha kész, már kezdődhet is a verseny.

Papírbábok készítése és azokkal színházasdi

Akár hurkapálcikára ragasztva, akár újbábként is könnyedén elkészíthetőek. Egy karton papír szükséges hozzá, lehetőleg fehér, hogy a gyerekek még ki is díszíthessék a saját kedvük szerint. Az interneten rengeteg sablont találhattok, vagy akár a saját fantáziátokra is nyugodtan hagyatkova alkossatok egyedi bábokat. Aki ügyesebb akár filc anyagból is készítheti, az tartósabb is lesz.

Kép forrása: pexels.com

Házi készítésű gyurma, zsírkréta készítése

Sóliszt gyurmát valószínűleg mindenki készített már, de ha mégsem nem egy ördöngősség.

Zsírkrétákat még én sem készítettem soha, de nagyon érik már az ideje, ugyanis rengeteg apró, törött zsírkréta darabunk van itthon, és jó lenne okosan felhasználni. Számos helyen láttam már, hogy ezekből a „törmelékekből” készítenek újat, így azt hiszem nálunk is elérkezett ennek az ideje.

Közös mese alkotása

Igazán izgalmas lehet az a mese, amit ti közösen találtok ki. Elkezdhetik mondjuk a felnőttek és sorban folytatja mindenki. Szólhat ez akár a ti családotokról, vagy tetszólegesen bármiről. Én rendszeresen mesélek fejből a gyerekeimnek, úgy, hogy kitalálok valamilyen történetet, amibe természetesen őket is beleszövőm, vagy azokat a történéseket, amik éppen aktuálisak nálunk.

Építsetek akadálypályákat otthon

Ez nálam a néha belefér kategória, mivel óriási felfordulással jár általában. Ha már tényleg semmi ötletem sincs, akkor elő szokott fordulni, hogy székekből, vagy párnákból akadálypályákat építünk. Természetesen a legfontosabb a biztonság, ezért ezt csak felügyelet mellett játszhatják.

Új társasjátékok vagy mesekönyvek bevetése

Egy hosszabb otthoni tartózkodás idején bizony jól jöhet néhány újdonság. Mivel nagy a család nekem mindig van a tarsolyomban egy-egy meglepetés könyv, amit alkalomadtán ajándékba lehet adni, ezeket most azt hiszem „fel fogjuk élni”, hamarosan megmutatom majd a kedvenc gyerekkönyv újdonságainkat is.

Tartsatok mozidélutánt

Alapvetően nem vagyok híve a sok mesenézésnek, de azért nálunk néznek a gyerekek mesét. Ám egy-egy mesefilm közös megnézése most igazán jól jöhet.

Óriási vasúti pálya építése

Nekünk az évek során jó pár fasín összegyűlt, így viszonylag elég jó méretű pályákat meg tudunk építeni, van hozzá állomás, és a legutóbbi karácsonykor kaptunk mozdonyfordítót is, valamint kikötőt is daruval, úgyhogy ha  akarnánk, el tudnánk játszani akár több Thomas részt is. Na de természetesen nem csak emiatt szeretjük megépíteni ezeket, hanem mert rendkívül izgalmas, hogy mindig újabb és újabb pályákat hozunk létre, és ehhez sok-sok kreatív ötlettel akár Lego-t is, akár építőkockákat is felhasználunk.

Kép forrása: unsplash.com

Lego, lego, lego

A legózás önmagában is egy hosszabban tartó tevékenység lehet, ha igazán belelendülnek a gyerekek, azonban, lehet még extrán színesíteni is, olyan módon hogyha kitalász nekik plusz figurákat, amiket megépíthetnek. Biztos vagyok benne, hogy vannak olyan kreatívak, hogy maguktól is kitalálnak fantasztikus dolgokat, de az interneten is fellelhető rengeteg ötlet.

Színezők, kreatív könyvek, matricás albumok

Ezek nálunk jolly jokerként működnek, de komolyan. Egy bizonyos ideig leköti őket, persze életkor szerint érdemes választani, és néha segítség is kell hozzá a kisebbeknek, de működik. Ha nem tudtok beszerezni újabbakat, vagy nem akartok erre költeni, akkor egy üres füzetbe saját magatok is készíthettek, pár éve én is készítettem egyet, amit IDE kattintva meg is nézhettek.

Főzzetek, süssetek együtt

Ha már úgyis mindenki otthon van, akár lehet egy közös élmény is az ebéd, vagy vacsora elkészítése. Húsvétra készülődve lassan a közös sütemény sütések, vagy majd a tojás festések ideje is elérkezik.

Játékok vetésforgója

Jó ötletnek tartom, hogy bizonyos játékokat egy időre elpakoljunk, és amikor már nagyon unják az elől lévőket, akkor cseréljünk, és talán egy picit az újdonság erejével hat. Akár több ilyen dobozt is ki lehet alakítani.

Mivel nálunk is mindennapos téma, hogy mivel kössük le a gyerekeket, úgy, hogy még tanuljunk is, és lehetőleg dolgozzunk is, folyamatosan gyűjtöm az ötleteket, és igyekszem majd megosztani veletek, de az egyik legfontosabb, amire most szükségünk lesz az elkövetkező hetekben, az a türelem. Ha már nagyon a határon lennénk, gondoljunk arra, hogy ez csak egy átmeneti időszak, és szerencsések vagyunk, hogy otthon tudjuk átvészelni, mert sokan nem tehetik ezt meg.

Kiemelt kép forrása: pixabay.com

A cikk eredetije a HáromPötty Blogon jelent meg.

Szólj hozzá